Rólunk

Hiszünk abban, hogy az egészséges testmozgásban mindenki örömét lelheti. Ezért úgy alakítottuk ki foglalkozásainkat és óratípusainkat, hogy az is megtalálja nálunk a helyét, aki csak a sportág alapjaival szeretne megismerkedni, az is, aki a tanulás vagy munka mellett szeretne egy közösséghez tartozni és rendszeresen sportolni, esetleg versenyezni, és az is, aki olimpiai bajnok szeretne lenni.

Hiszünk abban, hogy a kor nem akadály, így foglalkozásainkon már 2 éves kortól egészen a nyugdíjas korosztályig bárki részt vehet.

Tudjuk, hogy a mai rohanó világban nem könnyű beilleszteni a mindennapokba a rendszeres sportolást, ezért Budapest 5 helyszínén, a legváltozatosabb időpontokban szervezünk órákat a jégpálya adottságait figyelembe véve.

Hiszünk a szeretetteljes oktatásban, az egyéniségben, a közvetlenségben, abban, hogy az álmok megvalósíthatóak, de legfőképp a tanítványainkban hiszünk.

Egyesületünk 2010 óta működik, oktatóink és edzőink fiatalok, óráinkon a hangulat családias és közvetlen, módszertanunkat és tananyagunkat pedig a tapasztalatainkat és a visszajelzéseket beépítve folyamatosan fejlesztjük.

Egyesületünk alapítója és szakmai vezetője Elek Attila jégtáncos olimpikon, többszörös magyar bajnok, junior világbajnoki 2. helyezett.

© 2019 by ELEK ATTILA KORCSOLYAISKOLA                                      oktatas@stepsonice.com                                                       +36 70 672 0787

  • YouTube
  • Instagram